Egyedül

Van úgy, hogy nagyon magányos az ember.
Néha százan veszik körül, mégis egyedül érzi magát.
Körbe néz, körülötte ezerrel tombol és lüktet a világ, ő mégis, mintha kívülálló lenne, semmi köze nem lenne az egész cirkuszhoz.

Nem szeretem ezt érezni.
Nem szeretem, hogy egyedül üldögélek az erkélyen, egy pohár borral a kezemben és nézem a csillagokat.
Nem szeretem, hogy ezt olykor még romantikus zenével is képes vagyok tetézni, csak hogy még hitelesebben alakítsam a mazochistát.

Amikor az ereje végére ér az ember... és senki nincs, aki igazán megérti... talán az a legjobb, ha alszik rá egyet.
Ki tudja, a másnap reggel lehet, hogy valami egészen mást hoz... valami sokkal izgalmasabbat, sokkal jobbat... valamiféle világba-integráltságot.

Talán...
Holnap reggel...
Ámen.