Jó hír

Ma jó híreket kaptam: elérhető közelségbe került a hazatértem.
Na, nem kell mindjárt a legjobbra gondolni... így is elég messze van még az az október, de az eddigi félelmeim, hogy akár év végéig is eltarthat, és hogy nem lesz feladatom, ha visszatértem, kezdenek eloszlani végre.

Veszek is egy centit! :)

Veszprém vs. Debrecen

Hosszas keresgélés után sikerült találnom végre egy dolgot, ami kifejezetten Debrecen javára billenti a mérleg nyelvét.
Történetesen a domborzati viszonyokról van szó.

Ugyanis amikor az ember felveszi azt a bizonyos óránkénti 12-13 kilóméteres sebességet valahogy sokkal kevésbé megterhelő azt egy lapos helyen végeznie.
Nem véletlen, hogy amíg Debrecenben 15 km-t (jól van, lehet, hogy csak 14,5... még nem volt lehetőségem pontosan lemérni) futok 73 perc alatt, Veszprémben 11,5-re (ez viszont pontos adat) 61 perc jutott, szóval hegynek fel nem vagyok valami fürge. :)

Így hát boldogan futkosok esténként itt a síkon és várom szeptember 5-ét.
Az egyetlen sötét felleg ami beárnyékolja ez irányú boldogságomat csupán az, hogy a rendezvény nem az Alföldön kerül megrendezésre...

Hiába, semmi sem tökéletes. :)

A végeredmény...

Lezárult egy véres küzdelem, vége a meccsnek.
Az eredmény - gólokban nem igazán mérhető...: 1 db nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülés egy abszolut sportszerűtlen, szívtelen, hazug és gyáva ellenféltől.

Így nyiss a világra... ezt kaphatod tőle!

... csalódni is meg kell tanulni.

Csak az út...

Van valami szép ebben a sehova sem tartozásban.
Nem mondom, néha a hátam közepére sem kívánok egyedül lenni... de amikor úton vagyok és az aktuális hangulatom dönti el az uticélt, annál jobb nincs.

Hétvégére mindig haza jövök.
Úgy gondolom, senki nem várhatja tőlem, hogy még a szabad napjaimat is Debrecenben töltsem... egyedül. Tehát Budapest.
Na igen, de amikor az összes barátod nyaral, vagy nem ér rá, vagy épp már úton van valahová... ?
Akkor jön az "operatív szervezés".

Eszembe jutott a Balaton.
Ez azért meglepő, mert világ életemben max. 20 km választott minket el egymástól, szóval bármikor dönthettem volna úgy, hogy meglátogatom egy kicsit.
Ez azonban sosem volt rám jellemző.
De most meleg van, nyár, szabadság... nem mellesleg Badacsonyban most kezdődött a Borfesztivál... miért is ne?

...
Aztán persze ez a program is módosult.
Ugyan ki a fenének van kedve egyedül borozni (ill. fagyizni) a Balaton parton??
Így hát szereztem a szüleimnek egy kis szombati meglepetést... amivel szerintem igazán jót tettem nekik... és valljuk be: az én lelkemnek is jó volt az otthon melege (!) nagyon.

Kíváncsi vagyok, milyen kaland jut eszembe legközelebb... ;)

Aki vagyok

Amiken mostanában keresztül mentem és amiket teszek, nem nevezhetők épp általánosnak vagy mindennapinak... legalább is szerintem.
Az új jelszavam "LÉGY ÖNMAGAD, GYŐZD LE A FÉLELMEIDET, VÁLTSD VALÓRA AZ ÁLMAIDAT!" lett.
Ehhez is tartom magam.

A héten újra beültem az iskolapadba... kreszre járok, motorozni fogok.
Régi-régi titkos vágyam volt ez.

A másik dolog pedig... ami hirtelen elhatározásból, egy a főnököm által meg nem fontolt, nekem címzett kijelentés nyomán keletkezett döntésem: pályázom.
Mindig is azt hittem, hogy ez a cég lesz, ahol hosszú távon megelégedettnek érezhetem magam.
De egyre inkább kezdem kilátástalannak látni a helyzetet... főleg a saját helyzetemet.
És a mai mondat nyomán olyan remények omlottak le és olyan falak emelkedtek, hogy azt hiszem, itt az ideje a sarkamra állni.

Igenis, hogy fontos vagyok, igenis, hogy sokat érek, sokat tudok!
Hát akkor keresek egy helyet, ahol ezt a megfelelő módon értékelni is tudják.

Ennyi.
Csak... gondoltam... megosztom veletek az aktuális küzdelmeim egy részét.

Jó éjt mindenkinek.

IceCube

Nem hittem a szememnek amikor ezt megláttam... annyira bizarr, hogy meg kell osztanom Veletek:
Hajrá! Akció! Vegyünk fagyasztott vizet! Ki tudna ilyen ajánlatnak ellenállni? :)

DKV

Ma ismerkedtem kicsit a tömegközlekedéssel.

Mindig megmosolyogtat amikor "A" villamoson bemondják, hogy "Egyes villamos". Mintha lenne más választásunk. Hihi. :)
És minden körbe jár. A vili is, meg a buszok - legalább is azok, amikkel utaztam -, így végül is nem nagy baj, ha véletlenül rossz irányban száll fel az ember.
Viszont az otthoni rohanásnak híre hamva sincs.

Sikerült lekésnem a buszt reggel... gondoltam, sebaj, szerda reggel van, csúcsidő, mindjárt jön a következtő - a menetrendet olvasva aztán a következő egyenletet rajzolódott ki a sorok közt:

mindjárt = min. 30 perc

Óh, Boráros tér! Óh, 23-as busz! Óh, ti türelmetlen 10 perces várakozások!

Bizony, ehhez még hozzá kell szokni...