Ági él... és bejelent:
A blogolást ezen túl ITT folytatom.
Erre az oldalra nem fog több új bejegyzés kerülni.
Aki úgy gondolja, érdemes követnie a ténykedéseimet... várom szeretettel.
1 napja
2011. január 27., csütörtök
2010. október 9., szombat
Amikor minden megváltozik
Hol is kezdjem...
Az elmúlt héten annyi minden történt, hogy gondoltam, össze kéne már valahol foglalni a dolgokat.
Mert, hogy minden megváltozott / változik nagyon rövid időn belül.
Amikor négy hónappal ezelőtt felborítottam az egész életemet, egyetlen pont maradt, ami stabilnak látszott: az a terület, ahol dolgozom.
Igaz, hogy másik városba költöztem, igaz, hogy új emberekkel kellett megtanulnom együtt dolgozni, de mégis: ugyanoda tartoztam, ugyanaz maradt a főnököm... viszonylagos biztonságban érezhettem magam legalább ezen a téren.
Aztán eljött a kiküldetésben vállalt fél évem vége is.
Mindig is úgy számoltam, hogy december elején kerülök vissza Budapestre, minden újra a "régi" lesz és folytatom ott a munkát, ahol május közepén abba hagytam.
S most ez sem így lesz.
Elvállaltam egy feladatot, új kihívás, nagy felelősség, "szakmai izgalom". Semmi sem biztos, semmit sem tudunk... csak a főbb paramétereket és azt, hogy november elsejétől máris újra számítanak rám Pesten.
Nagyon vártam, hogy haza költözhessek.
Hiszen minden és mindenki ami és aki az eddigi életemhez tartozott, itt van.
De ahogy haladt előre az idő, egyre otthonosabban kezdtem magam érezni Debrecenben is.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szeretnék ott maradni! Hiszen mindig is tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot és igyekeztem nem kötődni érzelmileg semmihez és senkihez.
Mégis egy jó nagy részt kapott a város az életemből... és már sosem lesz csak egy a többi közül. Minden nehézséggel és minden furcsaságával együtt DEBRECEN egy kicsit már az otthonom.
Hirtelen jött ez a lehetőség, és gyorsan kell cselekednem.
Lakást keresni, visszaköltözni három-négy héten belül. Minden, amit a következő másfél hónapra terveztem, felborult vagy egyenesen kivitelezhetetlenné vált.
A következő x hónapot valószínűleg németországi kiküldetésekkel fogom tölteni... utazni, tanulni, csapatot építeni, folyamatokat létre hozni.
Ez az én világom.
Csak egy kicsit mégis fáj most.
Az elmúlt fél év folyamatos gyásszal telt. Persze nem halál miatt, szerencsére.
De vannak dolgok, amiket nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni és azt hiszem, nekem valahogy még sokkal több időbe telt, mint amennyire számítottam.
Sokszor ültem nyári estéken az erkélyen egy pohár borral... bámultam a sötétséget, hallgattam a város zaját és elmélkedtem a világ állásán.
Nem volt könnyű és még most sem az.
És akkor itt van: felrúgom az utolsó biztosnak látszó pontot is.
Önként és dalolva megyek bele az újba, az ismeretlenbe.
S mégis, minden félelmem ellenére nagyon várom ezt is... nem hiszek a véltelenekben... talán ez lesz a megoldás mindenre. Sok meló, új emberek, új dolgok...
Ne haragudjatok az őszinteségemért!
De ezek a gondolatok már napok óta nem hagynak aludni... és "meg kellett szabadulnom" tőlük.
Ez talán ad némi magyarázatot (legalább is néhányatoknak) arra, hogy miért ez a sok lelkizés, hova tűnt a kreatívkodás, hogy került ide ez az új Ági.
Mert, hogy új. Nagyon. Az események sodrában én is sokat változtam. Ami részemről természetes, várt és izgalmas folyamat, de sokan nem értik és nem tudják feldolgozni.
Nekik (is) üzenem: mindennek ellenére most tetszem magamnak, habár ez még nem a végeredmény és közel sem tökéletes.
Nehéz volt. Nehéz is. Sok változás történt. Sok változás jön még.
Fejest ugrom a mélyvízbe, ahogy eddig mindig is tettem, és úszni fogok.
Nem süllyedek el, és nem hagyom magam sodortatni az árral.
Legyen ez a zárszó.
Köszönöm, hogy kiönthettem a lelkem!
Gyönyörű hétvégét mindenkinek!
Az elmúlt héten annyi minden történt, hogy gondoltam, össze kéne már valahol foglalni a dolgokat.
Mert, hogy minden megváltozott / változik nagyon rövid időn belül.
Amikor négy hónappal ezelőtt felborítottam az egész életemet, egyetlen pont maradt, ami stabilnak látszott: az a terület, ahol dolgozom.
Igaz, hogy másik városba költöztem, igaz, hogy új emberekkel kellett megtanulnom együtt dolgozni, de mégis: ugyanoda tartoztam, ugyanaz maradt a főnököm... viszonylagos biztonságban érezhettem magam legalább ezen a téren.
Aztán eljött a kiküldetésben vállalt fél évem vége is.
Mindig is úgy számoltam, hogy december elején kerülök vissza Budapestre, minden újra a "régi" lesz és folytatom ott a munkát, ahol május közepén abba hagytam.
S most ez sem így lesz.
Elvállaltam egy feladatot, új kihívás, nagy felelősség, "szakmai izgalom". Semmi sem biztos, semmit sem tudunk... csak a főbb paramétereket és azt, hogy november elsejétől máris újra számítanak rám Pesten.
Nagyon vártam, hogy haza költözhessek.
Hiszen minden és mindenki ami és aki az eddigi életemhez tartozott, itt van.
De ahogy haladt előre az idő, egyre otthonosabban kezdtem magam érezni Debrecenben is.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szeretnék ott maradni! Hiszen mindig is tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot és igyekeztem nem kötődni érzelmileg semmihez és senkihez.
Mégis egy jó nagy részt kapott a város az életemből... és már sosem lesz csak egy a többi közül. Minden nehézséggel és minden furcsaságával együtt DEBRECEN egy kicsit már az otthonom.
Hirtelen jött ez a lehetőség, és gyorsan kell cselekednem.
Lakást keresni, visszaköltözni három-négy héten belül. Minden, amit a következő másfél hónapra terveztem, felborult vagy egyenesen kivitelezhetetlenné vált.
A következő x hónapot valószínűleg németországi kiküldetésekkel fogom tölteni... utazni, tanulni, csapatot építeni, folyamatokat létre hozni.
Ez az én világom.
Csak egy kicsit mégis fáj most.
Az elmúlt fél év folyamatos gyásszal telt. Persze nem halál miatt, szerencsére.
De vannak dolgok, amiket nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni és azt hiszem, nekem valahogy még sokkal több időbe telt, mint amennyire számítottam.
Sokszor ültem nyári estéken az erkélyen egy pohár borral... bámultam a sötétséget, hallgattam a város zaját és elmélkedtem a világ állásán.
Nem volt könnyű és még most sem az.
És akkor itt van: felrúgom az utolsó biztosnak látszó pontot is.
Önként és dalolva megyek bele az újba, az ismeretlenbe.
S mégis, minden félelmem ellenére nagyon várom ezt is... nem hiszek a véltelenekben... talán ez lesz a megoldás mindenre. Sok meló, új emberek, új dolgok...
Ne haragudjatok az őszinteségemért!
De ezek a gondolatok már napok óta nem hagynak aludni... és "meg kellett szabadulnom" tőlük.
Ez talán ad némi magyarázatot (legalább is néhányatoknak) arra, hogy miért ez a sok lelkizés, hova tűnt a kreatívkodás, hogy került ide ez az új Ági.
Mert, hogy új. Nagyon. Az események sodrában én is sokat változtam. Ami részemről természetes, várt és izgalmas folyamat, de sokan nem értik és nem tudják feldolgozni.
Nekik (is) üzenem: mindennek ellenére most tetszem magamnak, habár ez még nem a végeredmény és közel sem tökéletes.
Nehéz volt. Nehéz is. Sok változás történt. Sok változás jön még.
Fejest ugrom a mélyvízbe, ahogy eddig mindig is tettem, és úszni fogok.
Nem süllyedek el, és nem hagyom magam sodortatni az árral.
Legyen ez a zárszó.
Köszönöm, hogy kiönthettem a lelkem!
Gyönyörű hétvégét mindenkinek!
2010. szeptember 26., vasárnap
A hétvége képekben (is)
Mozgalmasnak ígérkezett... volt később egy kezdeti megtorpanás, de aztán mindent összevetve egész jó kis hétvégét sikerült varázsolni. :)
Szombaton Tiborral és Jutkával ellátogattunk Etyekre és belekóstoltunk picit a Kezes-Lábos hangulatába. Amint láthatjátok a poháron még fellelhetők a zárásként elfogyasztott Pinot Noir nyomai... hmm, de finom volt! Ez úton is gratulálok hozzá Vértes Vilmosnak!
A mai nap pedig a testmozgás jegyében telt. Ráadásul nemzetközi szinten. Megpróbáltam belőle én is kivenni a részem... és ha a saját kis időmérőkém nem csal, sikerült a 7 km-t 36:59 perc alatt teljesíteni (azért kíváncsi vagyok a hivatalos eredményemre is). Kb. így is terveztem a dolog kimenetelét; meg vagyok elégedve magammal! :)
S amit ott láttam... egy ÁLOM! Amikor 1-2 hete először ültem fel egy ilyenre (na jó, csak majdnem ilyenre) elhatároztam, hogy nekem ilyen KELL! Igaz jelenleg nem lenne sok "kedvem" kifzetni rá a 3.058.000 forintot... de álmodozni azért csak szabad, nem?! 
Most pedig épp visz a vonat Debrecen felé. Fejjel neki a következő munkás hétnek.
Szombaton Tiborral és Jutkával ellátogattunk Etyekre és belekóstoltunk picit a Kezes-Lábos hangulatába. Amint láthatjátok a poháron még fellelhetők a zárásként elfogyasztott Pinot Noir nyomai... hmm, de finom volt! Ez úton is gratulálok hozzá Vértes Vilmosnak!
A mai nap pedig a testmozgás jegyében telt. Ráadásul nemzetközi szinten. Megpróbáltam belőle én is kivenni a részem... és ha a saját kis időmérőkém nem csal, sikerült a 7 km-t 36:59 perc alatt teljesíteni (azért kíváncsi vagyok a hivatalos eredményemre is). Kb. így is terveztem a dolog kimenetelét; meg vagyok elégedve magammal! :)S amit ott láttam... egy ÁLOM! Amikor 1-2 hete először ültem fel egy ilyenre (na jó, csak majdnem ilyenre) elhatároztam, hogy nekem ilyen KELL! Igaz jelenleg nem lenne sok "kedvem" kifzetni rá a 3.058.000 forintot... de álmodozni azért csak szabad, nem?! 
Most pedig épp visz a vonat Debrecen felé. Fejjel neki a következő munkás hétnek.Izgalmas lesz ez is... például már alig várom a keddet, amikor is reményeim szerint sikeresen megbirkózom a rutin vizsgával és akkor már csak egy lépés választ el attól, hogy laboratóriumi körülményeken kívül is felülhessek egy ilyen (vagy hasonló) paripára!! Hmmm
2010. szeptember 23., csütörtök
Remembering
Rendeztem egy kis tizedelést a régi papírjaim között és rábukkantam egy bejegyzésre a naptáramban még 2009. decemberéből... annyira aktuális most is, hogy úgy döntöttem, megosztom Veletek:
Mert mindig te döntesz.
És minig a saját döntéseid következményei fogják kijelölni az utadat.
Így bűnhődsz vagy így dicsőülsz meg.
Mert a döntéseid: AZ ÉLETED!
Csak... megint egy kicsikét elgondolkoztam.
Mert mindig te döntesz.
És minig a saját döntéseid következményei fogják kijelölni az utadat.
Így bűnhődsz vagy így dicsőülsz meg.
Mert a döntéseid: AZ ÉLETED!
Csak... megint egy kicsikét elgondolkoztam.
2010. szeptember 12., vasárnap
Egyedül
Van úgy, hogy nagyon magányos az ember.
Néha százan veszik körül, mégis egyedül érzi magát.
Körbe néz, körülötte ezerrel tombol és lüktet a világ, ő mégis, mintha kívülálló lenne, semmi köze nem lenne az egész cirkuszhoz.
Nem szeretem ezt érezni.
Nem szeretem, hogy egyedül üldögélek az erkélyen, egy pohár borral a kezemben és nézem a csillagokat.
Nem szeretem, hogy ezt olykor még romantikus zenével is képes vagyok tetézni, csak hogy még hitelesebben alakítsam a mazochistát.
Amikor az ereje végére ér az ember... és senki nincs, aki igazán megérti... talán az a legjobb, ha alszik rá egyet.
Ki tudja, a másnap reggel lehet, hogy valami egészen mást hoz... valami sokkal izgalmasabbat, sokkal jobbat... valamiféle világba-integráltságot.
Talán...
Holnap reggel...
Ámen.
Néha százan veszik körül, mégis egyedül érzi magát.
Körbe néz, körülötte ezerrel tombol és lüktet a világ, ő mégis, mintha kívülálló lenne, semmi köze nem lenne az egész cirkuszhoz.
Nem szeretem ezt érezni.
Nem szeretem, hogy egyedül üldögélek az erkélyen, egy pohár borral a kezemben és nézem a csillagokat.
Nem szeretem, hogy ezt olykor még romantikus zenével is képes vagyok tetézni, csak hogy még hitelesebben alakítsam a mazochistát.
Amikor az ereje végére ér az ember... és senki nincs, aki igazán megérti... talán az a legjobb, ha alszik rá egyet.
Ki tudja, a másnap reggel lehet, hogy valami egészen mást hoz... valami sokkal izgalmasabbat, sokkal jobbat... valamiféle világba-integráltságot.
Talán...
Holnap reggel...
Ámen.
2010. szeptember 7., kedd
Legyőztem!
Alig akartam elhinni, amikor végül beértem a célba, de SIKERÜLT!
Most már azt is tudom, miért kell egy ilyenre felkészülten menni. :)
Igazság szerint minden hibát elkövettem, amit csak lehetett: pénteken búcsúbuli, szombaton céges rendezvény... a többivel most nem is sokkolnék senkit.
Ennek ellenére 2:09:33 alatt sikerült teljesítenem a távot.
Meg vagyok elégedve magammal! Főleg, hogy még soha nem futottam egyfolytában ennyit.
... és mi lett volna, ha még fitt is vagyok? :)
Most már azt is tudom, miért kell egy ilyenre felkészülten menni. :)Igazság szerint minden hibát elkövettem, amit csak lehetett: pénteken búcsúbuli, szombaton céges rendezvény... a többivel most nem is sokkolnék senkit.
Ennek ellenére 2:09:33 alatt sikerült teljesítenem a távot.
Meg vagyok elégedve magammal! Főleg, hogy még soha nem futottam egyfolytában ennyit.
... és mi lett volna, ha még fitt is vagyok? :)
2010. augusztus 18., szerda
Hihetetlen,
hogy miket lát az ember úton-útfélen...
Vajon mivel foglalkozik az a valaki, akinek ez van az irodája ajtajára írva? És vajon mi szerepel a munkaszerződésében mint a "munkakör megnevezése"?
Aztán itt van ez - sajnos bevillant, de azért látszik a lényeg. A kép címe: "Ki itt belépsz...?"
Ilyet is csak Magyarországon láthat az ember.
Összegyűjtöttem párat, hogy ne csak én nevessek:
Aztán itt van ez - sajnos bevillant, de azért látszik a lényeg. A kép címe: "Ki itt belépsz...?"Ilyet is csak Magyarországon láthat az ember.
A többit hagyjuk is most... maradjon legközelebbre is.
Mosolygós jó éjszakát! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
