Amikor minden megváltozik

Hol is kezdjem...
Az elmúlt héten annyi minden történt, hogy gondoltam, össze kéne már valahol foglalni a dolgokat.
Mert, hogy minden megváltozott / változik nagyon rövid időn belül.

Amikor négy hónappal ezelőtt felborítottam az egész életemet, egyetlen pont maradt, ami stabilnak látszott: az a terület, ahol dolgozom.
Igaz, hogy másik városba költöztem, igaz, hogy új emberekkel kellett megtanulnom együtt dolgozni, de mégis: ugyanoda tartoztam, ugyanaz maradt a főnököm... viszonylagos biztonságban érezhettem magam legalább ezen a téren.

Aztán eljött a kiküldetésben vállalt fél évem vége is.
Mindig is úgy számoltam, hogy december elején kerülök vissza Budapestre, minden újra a "régi" lesz és folytatom ott a munkát, ahol május közepén abba hagytam.
S most ez sem így lesz.
Elvállaltam egy feladatot, új kihívás, nagy felelősség, "szakmai izgalom". Semmi sem biztos, semmit sem tudunk... csak a főbb paramétereket és azt, hogy november elsejétől máris újra számítanak rám Pesten.

Nagyon vártam, hogy haza költözhessek.
Hiszen minden és mindenki ami és aki az eddigi életemhez tartozott, itt van.
De ahogy haladt előre az idő, egyre otthonosabban kezdtem magam érezni Debrecenben is.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szeretnék ott maradni! Hiszen mindig is tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot és igyekeztem nem kötődni érzelmileg semmihez és senkihez.
Mégis egy jó nagy részt kapott a város az életemből... és már sosem lesz csak egy a többi közül. Minden nehézséggel és minden furcsaságával együtt DEBRECEN egy kicsit már az otthonom.

Hirtelen jött ez a lehetőség, és gyorsan kell cselekednem.
Lakást keresni, visszaköltözni három-négy héten belül. Minden, amit a következő másfél hónapra terveztem, felborult vagy egyenesen kivitelezhetetlenné vált.
A következő x hónapot valószínűleg németországi kiküldetésekkel fogom tölteni... utazni, tanulni, csapatot építeni, folyamatokat létre hozni.
Ez az én világom.

Csak egy kicsit mégis fáj most.
Az elmúlt fél év folyamatos gyásszal telt. Persze nem halál miatt, szerencsére.
De vannak dolgok, amiket nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni és azt hiszem, nekem valahogy még sokkal több időbe telt, mint amennyire számítottam.
Sokszor ültem nyári estéken az erkélyen egy pohár borral... bámultam a sötétséget, hallgattam a város zaját és elmélkedtem a világ állásán.
Nem volt könnyű és még most sem az.

És akkor itt van: felrúgom az utolsó biztosnak látszó pontot is.
Önként és dalolva megyek bele az újba, az ismeretlenbe.
S mégis, minden félelmem ellenére nagyon várom ezt is... nem hiszek a véltelenekben... talán ez lesz a megoldás mindenre. Sok meló, új emberek, új dolgok...

Ne haragudjatok az őszinteségemért!
De ezek a gondolatok már napok óta nem hagynak aludni... és "meg kellett szabadulnom" tőlük.
Ez talán ad némi magyarázatot (legalább is néhányatoknak) arra, hogy miért ez a sok lelkizés, hova tűnt a kreatívkodás, hogy került ide ez az új Ági.

Mert, hogy új. Nagyon. Az események sodrában én is sokat változtam. Ami részemről természetes, várt és izgalmas folyamat, de sokan nem értik és nem tudják feldolgozni.
Nekik (is) üzenem: mindennek ellenére most tetszem magamnak, habár ez még nem a végeredmény és közel sem tökéletes.

Nehéz volt. Nehéz is. Sok változás történt. Sok változás jön még.
Fejest ugrom a mélyvízbe, ahogy eddig mindig is tettem, és úszni fogok.
Nem süllyedek el, és nem hagyom magam sodortatni az árral.

Legyen ez a zárszó.
Köszönöm, hogy kiönthettem a lelkem!
Gyönyörű hétvégét mindenkinek!